Tóth László
Diplomás Hegyivezetö
UIAGM Guide de Montagne - IVBV Bergführer
IFMGA Mountain Guide / Canyoning Guide
1978-ban születtem. Már kiskoromtól kezdve rajongtam a sportolásért. A számomra legizgalmasabb és legsokszínübb sportágra, az alpinizmusra egy véletlen folytán találtam rá 1993-ban. Elöször a kisebb sziklák jelentették a kihívást, majd a nagyobbacska hegyek következtek, késöbb a hó és jég sem jelentett többé idegen matériát. A kis célok után a nagyobb kihívások következtek. Ìgy lett a kezdetben hobbinak induló dologból, egy több mint húsz éve fennálló töretlen hegymászó szenvedély.
2001-ben közvetlenül a testnevelöi diplomám megszerzése után Németországba költöztem, ahol majd húsz évig éltem.
Ma családommal, Tirol hegyei közt a Pitztal és Kaunertal ölelésében lévö Piller községben, a Wildspitze árnyékában élünk. Így nem csak a Kárpátok, hanem az Alpok nyolc országon keresztül húzódó területe alkotja játszóteremet és immár munkahelyemet.
2016 tavaszán sikeresen zártam a majd három évig tartó hegyivezetöi képzést, és megszereztem nemzetközileg elismert hegyivezetöi diplomámat.
Szakmai repertoárom 2017 ben a canyoning vezetö minösítéssel bövült.
A Német-, és a Nemzetközi Hegyivezetök Szövetségének 2014-óta vagyok tagja. ( http://vdbs.de/ )
(IFMGA Mountain Guide/ IVBV Bergführer / UIAGM Guide De Montagne)
"Vezetéseim és kurzusaim alatt, újra és újra örömmel tölt el felfedezni vendégeim
szemében, a hegyek iránt fellobanó szenvedély szikráját "
Közösen a hegyek világába
Határokat feszegetni, önmagunkat kipróbálni a természetet érezni, a kihívást elfogadni.
Profi Hegyivezetés
E-Mail:
info@profihegyivezetes.eu